A Belső-Pesti Tankerületnél tüntettek a tanárok megfélemlítése ellen
Több mint negyven tanár veszi át a figyelmeztető levelét.
Több mint negyven tanár veszi át a figyelmeztető levelét.
Beleírt néhány személyes megjegyzést is.
A Madách Gimnázium magyar-történelem szakos tanára, Juhász Erzsébet is megkapta a tankerülettől a fenyegető levelet. Nyílt levélben válaszolt Marosi Beatrixnak, a Belső-Pesti Tankerületi Központ vezetőjének.
Mint írják, elveikkel ellentétes, hogy az államilag ingyenesen garantált oktatásért anyagi támogatást kérjenek, de most mégis erre kényszerülnek.
Az Egyetem téren gyűlt össze közel kétszáz pedagógus, hogy a kormány sztrájkrendelete ellen tiltakozzon, valamint az országos polgári engedetlenségi hullám részeként a tanári pálya megbecsüléséért demonstráljon. Az eseményhez támogató tanárok és diákok is csatlakoztak.
Hivatali visszaélés miatt ismeretlen tettes ellen feljelentést tettek a váci rendőrkapitányságon az elhíresült diáktoborzás miatt.
Elkeseredett, a magyar oktatás állapotát jól jellemző nyílt levélben utasította el egy gimnáziumi tanár, hogy forgassanak az iskolájában. Úgy véli, hazugság lenne az államtól függetlenül, sőt annak sokszor ellenére kiválóan működő projektet közoktatási sikerként beállítani.
A diákok döntik el, állítják össze, mi legyen a témazáróban, sőt azt is, hogyan szeretnék tanulni az angol nyelvet. Mindenki saját kis portfólióval rendelkezik, és ha nem adja be valaki a kért esszét, nem kap egyest. Diákblogot indítottak és mobilapplikációt fejlesztettek. A 21. századi oktatásról beszélgettünk a fővárosi Madách Imre Gimnázium angoltanárával, Prievara Tiborral.
Pompás képet festett a Neopaint csoport az erzsébetvárosi Madách Imre Gimnázium eddig üresen álló tűzfalára. Az egészről videófelvételt is készítettek, és most gyorsítva nézheti meg, hogy a Tűzfalrehab az Erzsébetvárosban elnevezésű program első helyszínén hogyan dolgoztak a festők. A kép egyébként minden jel szerint a közelben lévő Nagykörutat és a New York Palotát ábrázolja.